![]() |
Geológiai kiállítás |
Ásvány- és kőzettan
A Székely Nemzeti Múzeum már létrejöttekor (1879) gazdag természettudományi gyűjteményt mondhatott magáénak, melyből számottevő volt az ásvány- és kőzettani anyag. Ennek jelentős bővüléséhez László Ferenc múzeumőr, Joós Lajos bányamérnök, Bányai János és Rátz Jenő geológusok, Kovács Sándor muzeológus és sokan mások járultak hozzá. Az ásvány- és kőzettani gyűjtemény anyaga legnagyobbrészt Erdély területéről, néhány tétel Magyarországról származik. Az ásványok az első, második és harmadik tárlóban kémiai összetételük, a kőzetek a negyedik és ötödik tárlóban kialakulásuk alapján vannak csoportosítva. Az ablak melletti tárló helyi különlegességeket mutat be. Az ásványokat tartalmazó tárlók feletti táblákon az ásványok jellegzetességeit, illetve a kőzetek besorolását tartalmazó táblázatok láthatók. Ugyanitt a színes fényképek a társulások összetevőinek felismerésében nyújtanak segítséget. A kőzetek tárlói felett különböző kőzetekből készült vékonycsiszolatok mikroszkópi felvételei láthatók, polarizált fényben.Az első tárlóban terméselemek, szilikátok és szulfidok kaptak helyet, míg a foszfátok és az oxidok a második tárlóba kerültek. A harmadik tárló több csoportot tartalmaz: wolframátok, halogenidek, karbonátok és szulfátok. A magmás és metamorf kőzetek a negyedik tárlóban, az üledékesek pedig az ötödik tárlóban láthatók. Az ablak melletti tárló vidékünk sajátos ásványaiból és kőzeteiből nyújt ízelítőt. Ilyenek az "ozsdolai gyémánt" (bipiramidális kvarc), az erdőfülei diatomit, a kovásznai auripigment, a "kakukkhegyi gyémánt" (hematit-szpekularit), a bodvaji dobostortaopál és mások.
Õslénytan
A pliocén és negyedkori emlősmaradványok gyűjteménye egyike az intézet legértékesebb kollekcióinak. Az itt őrzött legkorábbi példányokat még a 19. század utolsó évtizedeiben gyűjtötték, a kollekció jelenleg 56 fajt tartalmaz, melyek a Brassó–Háromszéki- és a Csíki-medencéből kerültek elő. Tudományos feldolgozását Kovács Sándor muzeológus, Costin Rădulescu és Petre Samson paleontológusok végezték. Az első tárlóban a rágcsálók rendjéből (Rodentia) a következő családokhoz tartozó fajok láthatók: mókusfélék (Sciuridae), hódfélék (Castoridae) és sülfélék (Hystricidae) családja. Ugyanitt kapott helyet a nyúlfélék (Lagomorpha) és a ragadozók (Carnivora) rendje is, ez utóbbi a medve-, mosómedve-, hiéna- és macskafélék családjába (Ursidae, Procyonidae, Hyaenidae, Felidae) tartozó fajokkal. Ritkaságnak tekinthetők a Marmota bobac, Trogontherium minus, Castor praefiber, Hystrix refossa, Hypolagus brachygnathus, Ursus boecki, Ursus etruscus, Parailurus anglicus, Felis spelaea. A második és harmadik tárlóban az ormányosok rendjét (Proboscidea) a masztodonfélék (Mastodontidae) és elefántfélék (Elephantidae) családjába tartozó fajok képviselik. A páratlanujjú patások rendje (Perissodactyla) a negyedik és az ötödik tárlóban található. A negyedik tárlóban az orrszarvúfélék (Rhinocerotidae), az ötödik tárlóban pedig a lófélék (Equidae) és tapírfélék (Tapiridae) családjának képviselői vannak. Különös figyelmet érdemelnek a Dicerorhinus fajok, a Coelodonta antiquitatis, Tapirus arvernensis és az Equus transilvanicus. Ez utóbbi itt látható maradványai alapján írták le a fajt (holotipus). A hatodik, hetedik és nyolcadik tárlóban párosujjú patások (Artidactyla) láthatók: a hatodik tárlóban a szarvasfélék (Cervidae) (ritkaságok: Muntiacus polonicus, Dolichodoryceros savini, Metacervoceros pardinensis és Praealces latifrons), a hetedik és nyolcadik tárlóban a disznófélék (Suidae) és szarvasmarhafélék (Bovidae) családjának fajai. Ezekben a Sus minor, a Buffelus murrensis és a Bison fajok számítanak ritkaságnak. A tárlók feletti táblákon barlangrajzok és Z. Burian által készített festmények és grafikák másolatai teszik színessé a kiállítást és idézik fel a kor hangulatát.
A László Kálmán Gombászegyesület, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében szeptember 30-án, szombaton hagyományos gombanapot tartanak a Kónya Ádám Művelődési Házban, melyre szeretettel várnak minden természetkedvelő családot. [ részletek ]

Szeptember 7-én, csütörtökön 18 órától újabb időszakos kiállítása nyílik a Székely Nemzeti Múzeumnak az intézmény ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum Árnyalatok című kiállításának záróeseményeként augusztus 26-án, szombaton Páll Etelka szövő, növényi festő és Borbély Izabella selyemfestő vezetésével újabb műhelymunkát tartunk felnőttek számára. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum Árnyalatok című kiállításához kapcsolódóan 2023. július 22-re, szombatra Páll Etelka, szövő, növényi festő és Borbély Izabella, selyemfestő vezetésével műhelymunkát hirdetünk olyan felnőttek számára, akik a növényi festés, mintázás rejtelmeibe szeretnének betekintést nyerni. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum 2023. június 24-én, szombaton 19 órakor újabb időszakos kiállítását nyitja a Lábasházban. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum idén június 24-én, szombaton, a színek és fények jegyében szervezi meg hagyományos családi napját, a Múzeumok Éjszakáját. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeumnak 1912 óta otthont adó, Kós Károly által tervezett monumentális múzeumépülete 2023-ra teljesen megújult. [ részletek ]

2023. május 15-én, hétfőn 17 órától a sepsiszentgyörgyi Lábasházban megemlékeznek László Attila geológusról. [ részletek ]

Május 18-a 1977 óta a közgyűjtemények ünnepe, a múzeumok világnapja, mely alkalomból a Székely Nemzeti Múzeum különleges meglepetéssel készül. [ részletek ]

2023. május 4-én, csütörtökön 17 órától nyílik a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában Hugyecsek Balázs szentendrei képzőművész, restaurátor Gyufával kaszálunk című kiállítása. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeumnak a Lábasházban lévő ideiglenes kiállítóterében április 21-én, pénteken 17 órától a László Ferenc: Táj és tudomány. Válogatott írások a Székelyföld régészete és a művelődéstörténet köréből című kötet bemutatására kerül sor. [ részletek ]

Március 23-án, csütörtökön 17 órától, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában nyílik Nemes András Csaba szobrász és Vajna László K. festőművész Emberközelben című kiállítása.[ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum felújított, Kós Károly által tervezett ikonikus múzeumépületének ez év novemberi megnyitása után az intézmény első, új szemléleti és módszertani alapokra helyezett kiállításai várják majd a látogatókat.[ részletek ]

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulója, illetve a Petőfi bicentenárium alkalmából a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy Petőfi emlékezete és az 1848-as ereklyék Háromszéken című kiállítását nyitja 2023. március 14-én, kedden 18 órától, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban.[ részletek ]

Az „Ez sör! A sernevelőtől sörgyárig” című vándorkiállításunk hamarosan tovább utazik Sepsiszentgyörgyről.[ részletek ]

Február utolsó csütörtöki délutánján, 23-án 17 órától nyitjuk következő, ezúttal néprajzi témájú kamarakiállításunkat a Lábasház földszinti termében.[ részletek ]

Éltes Barna Székely Nemzeti Múzeum udvarán újonnan felállított alkotásának margójára[ részletek ]

2023. január 19-én, csütörtökön nyílik a Székely Nemzeti Múzeum legújabb kiállítása az intézmény ideiglenes kiállítóhelyéül szolgáló Lábasház Pincegalériájában.[ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasház Pincegalériájában nyílik Mara Kinga Villő magyarországi festőművész Tizenöt stáció című kiállítása 2022. november 24-én, csütörtökön 17 órától. [ részletek ]

Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig címmel nyílik történelmi kiállítás a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasházban 2022. november 10-én, csütörtökön 18 órától. [ részletek ]