![]() A Székely Nemzeti Múzeum részvételi oklevele az 1900. évi párizsi világkiállításról |
Világkiállításokat a 19. század közepétől rendeznek, ahol elsősorban a világ haladását szolgáló produktumai számára kívántak megnyilvánulási terepet szolgálni. A fő hangsúly a kereskedelemre és a tudományos, technikai vívmányok bemutatására tevődött, de megjelentek az egyes országok tradicionális népi termékei, nemzeti motívumai is. Az 1851-es londoni első világkiállítás sikere után sorra szervezték meg a hasonló eseményeket Európa vagy az Egyesült Álmok nagy városaiban.
Magyarország 1851-ben 20 résztvevővel volt jelen Londonban, és mivel ezek a nemzetközi rendezvények az osztrák abszolutizmus éveiben jelentős kiugrási lehetőséget nyújtottak, az 1855-ös párizsi kiállítástól kezdve egyre szervezettebb keretek között vettek részt magyar részről.
1900. április–november között, az addigi legnagyobb kiállítást Párizsban szervezték meg, a „haladás” jelszava alatt. A korszak egyik modern vívmányával, a villanyvilágítással tették felejthetetlenné az eseményt: kivilágították az Eiffel-tornyot, fénnyel árasztották el a Szajna partját. A rendezvény egyik látványossága volt az elektromos mozgójárda, amely körbejárta a kiállítás terét. A kiállításhoz kapcsolódóan szervezték meg az olimpiai játékokat is. Ez volt az első alkalom, amikor Magyarország teljesen önálló, független résztvevőként volt jelen világkiállításon. Az eseményen 22 helyszínen, 3278 kiállítóval, 10 379 m2-en (amihez még 9000 m2 falfelület is társult) mutatkozott be az ország. A legimpozánsabb épület a Szajna partján, a „nemzetek utcájában” felépített különálló pavilon, a „történelmi palota” volt, amely a zsűri nagydíját is kiérdemelte.
A pavilonban 13 teremben mutatták be Magyarország történetét, külön terembe rendezve például a honfoglalás, vagy az Árpád-házi királyok korának reprezentatív emlékeit. Az erdélyi műkincsekről vagy a magyar huszárság történetéről szintén külön termekben emlékeztek meg. Háromszéki vonatkozásban ugyanakkor megemlítendő az is, hogy az egyházi kegytárgyakat bemutató egyik terem mennyezetét a maksai református templom kazettáival díszítették. A Székely Nemzeti Múzeum, az igazgatósági jelentések értelmében 95, a székelység történetét tükröző tárggyal vett részt a párizsi eseményen, zömmel azokkal a műkincsekkel, amelyeket az 1896. évi, budapesti millenniumi kiállításon is bemutattak. Olyan tárgyak utaztak Párizsba, mint Bem József érdemrendje, vagy különböző támadó és védekező harcászati eszközök. A részvétel jelentőségét mutatja, az is, hogy az akkor alig 25 éves intézmény az ország legkiemeltebb műtárgyai mellett állíthatott ki; olyanokkal együtt mutatkozhatott be, mint a Fraknói-vár Esterházy-gyűjteménye, vagy Hunyadi Mátyás Corvinái.
Az első világháború kitöréséig a múzeum gyűjteménye további távoli színtereken: a kassai Rákóczi-ereklyekiállításon (1903), illetve a bécsi nemzetközi vadászati kiállításon (1910) képviseltette magát.
Tóth-Bartos András

Részvételi oklevél a Székely Nemzeti Múzeum számára

A párizsi világkiállítás térképe (Forrás: www.bie-paris.org)

A magyar pavilon a Szajna partján (Forrás: Vasárnapi Újság, 1900, 24. sz.)

A magyar pavilon főbejárata (Forrás: Magyar Iparművészet, 1900, 5.sz.)

A magyar pavilon huszár-terme (Forrás: Vasárnapi Újság, 1900, 24. sz.)

Dísznyergek és -fegyverek a történeti kiállításon (Forrás: Vasárnapi Újság, 1900, 26. sz.)

Erdélyi zománcos ötvösmunkák a történeti kiállításon (Forrás: Vasárnapi Újság, 1900, 26. sz.)
Archívum
2021
2021.04.28 | A Székely Nemzeti Múzeum részvételi oklevele az 1900. évi párizsi világkiállításról
2021.01.20 | Múltidéző múzeumi csemege
2020
2020.12.23 | Képek Háromszék múltjából
2020.11.27 | „Forradalmi” tányérok Tordáról
2020.11.12 | Emlékek a polgári turizmus korából a Székely Nemzeti Múzeumban
2020.10.22 | Szombatos kendő a 19. századból
2020.06.29 | Palatábla, palavessző az 1940-es évekből
2020.06.17 | Kovászna megye szocialista címere
2020.06.04 | A székelykeresztúri kapu - azaz a SzNM „ellenség által okozott” hadi kárai
2020.05.28 | Madonnás lobogó 1848-ból
2020.05.20 | Szerelmi levélalbum a millennium időszakából
2020.05.13 | Datki fejfák
2020.05.06 | A vájling
2020.04.30 | Egy mókás feliratú magyarói varrottas a Székely Nemzeti Múzeumban
2021
2021.04.28 | A Székely Nemzeti Múzeum részvételi oklevele az 1900. évi párizsi világkiállításról
2021.01.20 | Múltidéző múzeumi csemege
2020
2020.12.23 | Képek Háromszék múltjából
2020.11.27 | „Forradalmi” tányérok Tordáról
2020.11.12 | Emlékek a polgári turizmus korából a Székely Nemzeti Múzeumban
2020.10.22 | Szombatos kendő a 19. századból
2020.06.29 | Palatábla, palavessző az 1940-es évekből
2020.06.17 | Kovászna megye szocialista címere
2020.06.04 | A székelykeresztúri kapu - azaz a SzNM „ellenség által okozott” hadi kárai
2020.05.28 | Madonnás lobogó 1848-ból
2020.05.20 | Szerelmi levélalbum a millennium időszakából
2020.05.13 | Datki fejfák
2020.05.06 | A vájling
2020.04.30 | Egy mókás feliratú magyarói varrottas a Székely Nemzeti Múzeumban

A László Kálmán Gombászegyesület, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében szeptember 30-án, szombaton hagyományos gombanapot tartanak a Kónya Ádám Művelődési Házban, melyre szeretettel várnak minden természetkedvelő családot. [ részletek ]

Szeptember 7-én, csütörtökön 18 órától újabb időszakos kiállítása nyílik a Székely Nemzeti Múzeumnak az intézmény ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum Árnyalatok című kiállításának záróeseményeként augusztus 26-án, szombaton Páll Etelka szövő, növényi festő és Borbély Izabella selyemfestő vezetésével újabb műhelymunkát tartunk felnőttek számára. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum Árnyalatok című kiállításához kapcsolódóan 2023. július 22-re, szombatra Páll Etelka, szövő, növényi festő és Borbély Izabella, selyemfestő vezetésével műhelymunkát hirdetünk olyan felnőttek számára, akik a növényi festés, mintázás rejtelmeibe szeretnének betekintést nyerni. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum 2023. június 24-én, szombaton 19 órakor újabb időszakos kiállítását nyitja a Lábasházban. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum idén június 24-én, szombaton, a színek és fények jegyében szervezi meg hagyományos családi napját, a Múzeumok Éjszakáját. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeumnak 1912 óta otthont adó, Kós Károly által tervezett monumentális múzeumépülete 2023-ra teljesen megújult. [ részletek ]

2023. május 15-én, hétfőn 17 órától a sepsiszentgyörgyi Lábasházban megemlékeznek László Attila geológusról. [ részletek ]

Május 18-a 1977 óta a közgyűjtemények ünnepe, a múzeumok világnapja, mely alkalomból a Székely Nemzeti Múzeum különleges meglepetéssel készül. [ részletek ]

2023. május 4-én, csütörtökön 17 órától nyílik a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában Hugyecsek Balázs szentendrei képzőművész, restaurátor Gyufával kaszálunk című kiállítása. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeumnak a Lábasházban lévő ideiglenes kiállítóterében április 21-én, pénteken 17 órától a László Ferenc: Táj és tudomány. Válogatott írások a Székelyföld régészete és a művelődéstörténet köréből című kötet bemutatására kerül sor. [ részletek ]

Március 23-án, csütörtökön 17 órától, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában nyílik Nemes András Csaba szobrász és Vajna László K. festőművész Emberközelben című kiállítása.[ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum felújított, Kós Károly által tervezett ikonikus múzeumépületének ez év novemberi megnyitása után az intézmény első, új szemléleti és módszertani alapokra helyezett kiállításai várják majd a látogatókat.[ részletek ]

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulója, illetve a Petőfi bicentenárium alkalmából a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy Petőfi emlékezete és az 1848-as ereklyék Háromszéken című kiállítását nyitja 2023. március 14-én, kedden 18 órától, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban.[ részletek ]

Az „Ez sör! A sernevelőtől sörgyárig” című vándorkiállításunk hamarosan tovább utazik Sepsiszentgyörgyről.[ részletek ]

Február utolsó csütörtöki délutánján, 23-án 17 órától nyitjuk következő, ezúttal néprajzi témájú kamarakiállításunkat a Lábasház földszinti termében.[ részletek ]

Éltes Barna Székely Nemzeti Múzeum udvarán újonnan felállított alkotásának margójára[ részletek ]

2023. január 19-én, csütörtökön nyílik a Székely Nemzeti Múzeum legújabb kiállítása az intézmény ideiglenes kiállítóhelyéül szolgáló Lábasház Pincegalériájában.[ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasház Pincegalériájában nyílik Mara Kinga Villő magyarországi festőművész Tizenöt stáció című kiállítása 2022. november 24-én, csütörtökön 17 órától. [ részletek ]

Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig címmel nyílik történelmi kiállítás a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasházban 2022. november 10-én, csütörtökön 18 órától. [ részletek ]