română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2022.12.23

Karácsonyi köszöntés

Kedves múzeumbarátok!

Valaki nemrég azt írta nekünk levélben, hogy a Székely Nemzeti Múzeum olyan, mint egy nagy család... Jól esik ilyet hallani még akkor is, ha ez a bók rögtön önvizsgálatra késztet. Valóban így látszunk? Jó volna, hiszen sok-sok éve törekszünk nemcsak arra, hogy itt a „falak" közt egyetértésben, szeretetben dolgozzunk, hanem arra is, hogy ami itt honol, az valahogyan kisugározzon a közönség felé is: tudást, élményt, hitet közvetíteni az embereknek, ez a mi hivatásunk, ezért vagyunk! Hogy a bajok, nehézségek ellenére is jó dolog élni.

Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt években kíváncsiak voltak munkánkra és bejöttek a múzeumba. Köszönjük, hogy ideiglenes székhelyünkön, a Lábasházban is hűségesen kitartottak mellettünk!  Köszönjük az érdeklődést, az aggódást, biztatást és reméljük, hogy a következő karácsonyt már egy szépen felújított múzeumban ünnepeljük.

Munkatársaim nevében kívánok mindannyiuknak boldog, békés adventi ünnepeket békességben, szeretetben!



Vargha Mihály
igazgató




2023.09.30
A László Kálmán Gombászegyesület, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében szeptember 30-án, szombaton hagyományos gombanapot tartanak a Kónya Ádám Művelődési Házban, melyre szeretettel várnak minden természetkedvelő családot. [ részletek ]
2023.09.07
Szeptember 7-én, csütörtökön 18 órától újabb időszakos kiállítása nyílik a Székely Nemzeti Múzeumnak az intézmény ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban. [ részletek ]
2023.08.26
A Székely Nemzeti Múzeum Árnyalatok című kiállításának záróeseményeként augusztus 26-án, szombaton Páll Etelka szövő, növényi festő és Borbély Izabella selyemfestő vezetésével újabb műhelymunkát tartunk felnőttek számára. [ részletek ]
2023.07.22
A Székely Nemzeti Múzeum Árnyalatok című kiállításához kapcsolódóan 2023. július 22-re, szombatra Páll Etelka, szövő, növényi festő és Borbély Izabella, selyemfestő vezetésével műhelymunkát hirdetünk olyan felnőttek számára, akik a növényi festés, mintázás rejtelmeibe szeretnének betekintést nyerni. [ részletek ]
2023.06.24
A Székely Nemzeti Múzeum 2023. június 24-én, szombaton 19 órakor újabb időszakos kiállítását nyitja a Lábasházban. [ részletek ]
2023.06.24
A Székely Nemzeti Múzeum idén június 24-én, szombaton, a színek és fények jegyében szervezi meg hagyományos családi napját, a Múzeumok Éjszakáját. [ részletek ]
2023.05.22
A Székely Nemzeti Múzeumnak 1912 óta otthont adó, Kós Károly által tervezett monumentális múzeumépülete 2023-ra teljesen megújult. [ részletek ]
2023.05.15
2023. május 15-én, hétfőn 17 órától a sepsiszentgyörgyi Lábasházban megemlékeznek László Attila geológusról. [ részletek ]
2023.05.18
Május 18-a 1977 óta a közgyűjtemények ünnepe, a múzeumok világnapja, mely alkalomból a Székely Nemzeti Múzeum különleges meglepetéssel készül. [ részletek ]
2023.05.04
2023. május 4-én, csütörtökön 17 órától nyílik a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában Hugyecsek Balázs szentendrei képzőművész, restaurátor Gyufával kaszálunk című kiállítása. [ részletek ]
2023.04.21
A Székely Nemzeti Múzeumnak a Lábasházban lévő ideiglenes kiállítóterében április 21-én, pénteken 17 órától a László Ferenc: Táj és tudomány. Válogatott írások a Székelyföld régészete és a művelődéstörténet köréből című kötet bemutatására kerül sor. [ részletek ]
2023.03.23
Március 23-án, csütörtökön 17 órától, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában nyílik Nemes András Csaba szobrász és Vajna László K. festőművész Emberközelben című kiállítása.[ részletek ]
2023.03.13
A Székely Nemzeti Múzeum felújított, Kós Károly által tervezett ikonikus múzeumépületének ez év novemberi megnyitása után az intézmény első, új szemléleti és módszertani alapokra helyezett kiállításai várják majd a látogatókat.[ részletek ]
2023.03.14
Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulója, illetve a Petőfi bicentenárium alkalmából a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy Petőfi emlékezete és az 1848-as ereklyék Háromszéken című kiállítását nyitja 2023. március 14-én, kedden 18 órától, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban.[ részletek ]
2023.02.28
Az „Ez sör! A sernevelőtől sörgyárig” című vándorkiállításunk hamarosan tovább utazik Sepsiszentgyörgyről.[ részletek ]
2023.02.23
Február utolsó csütörtöki délutánján, 23-án 17 órától nyitjuk következő, ezúttal néprajzi témájú kamarakiállításunkat a Lábasház földszinti termében.[ részletek ]
2023.01.31
Éltes Barna Székely Nemzeti Múzeum udvarán újonnan felállított alkotásának margójára[ részletek ]
2023.01.19
2023. január 19-én, csütörtökön nyílik a Székely Nemzeti Múzeum legújabb kiállítása az intézmény ideiglenes kiállítóhelyéül szolgáló Lábasház Pincegalériájában.[ részletek ]
2022.11.24
A Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasház Pincegalériájában nyílik Mara Kinga Villő magyarországi festőművész Tizenöt stáció című kiállítása 2022. november 24-én, csütörtökön 17 órától. [ részletek ]
2022.11.10
Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig címmel nyílik történelmi kiállítás a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasházban 2022. november 10-én, csütörtökön 18 órától. [ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2023.